H-sor szépirodalmi könyvcsomag

Három szerző három műve egy szépirodalmi könyvcsomagban.

Szerzők: Bálint Tamás, Demeter Szilárd, Falusi Márton




Halálos szótövek kertje (Falusi Márton)

„Valahány alakot, színt cserél, / amíg felnő, / a férfi egyetlen negatívot / hív újra s újra elő, / és abba radíroz.” Szerelmek története a Halálos szótövek kertje. Szerelmek múlt időben, jelenben, találkozások és elválások, meghitt szeretkezések és alkalmi pásztorórák. Szerelmek Budán, Pesten, Európában, panelban, régi házban, szállodában. Minden szerelemmel újralakni intim teret, kertet, várost, feltárulkozni, túllépni/élni, mérleget vonni. Úton lenni a létben és úton a szerelemben – ugyanaz. Kivételesen erőteljes, érzéki és intellektuális Falusi Márton költészete. Dinamizmusa magával sodró és felzaklatóan izgalmas. Meghökkentő, nagy szellemi rádiuszú képzettársításokból, merész tér–idő-síkváltásokból épülnek roppant pazar és energikus trópusai. Irónia, groteszk, vagány elegancia, avantgárdra hajazó lírai disszonancia, graciőz pontosság, összetéveszthetetlen stílus, vers-nyelv, világkép – kihívóan vonzó és nekünk való költészet.
Pécsi Györgyi

Hibalista (Bálint Tamás)

A múlt század harmincas éveiben élt mifelénk egy Villon nevű poéta, akit tulajdonképpen Franciaországban lógattak föl, valamikor a 15. század második felében. Többen vagyunk, akiknek költészetét ez a Faludy György-transzponálta kalandor határozta meg. Bálint Tamás is a villoni úton indult el, de most már egészen bizonyos: ő a legérzelmesebb neovillon. Mintha a szenvedélyes verskalandor Tóth Árpád lila dalra fakadó nyakkendőjét bogozná a nyakára, és még felöltene egy teljesen egyéni mellényt is ? olyan ez a költészet. Méltán övé tehát a múzsa ? a pap (az arkánumbéli tán?) leánya –, mégpedig birtokostul. Ha már mindig a nő jut eszébe a földről.

Hármasoltár (Demeter Szilárd)

1976-ban születtem Szentegyházán. Pontosabban Székelyudvarhelyen, mert Szentegyházán akkor már felszámolták a szülészetet, ezért a huszonannyi kilométerre lévő „nagyváros" kórházában láttam meg a napvilágot, onnan vittek haza. Tizennégy évnyi hihetetlenül tartalmas gyermekkor jutott osztályrészemül a Madarasi-Hargita lábánál. A kommunista diktatúra valahogy gellert kapott Székelyföldön, olyan kinti dolog volt, ránk erőszakolt, tőlünk idegen, nem a mi életünk. Dehogynem. Hogy milyen lehetne a mi életünk, arra a rendszerváltás utáni első öt évben, ugyancsak Székelyudvarhelyen eszméltem rá – a Benedek Elek Tanítóképző hatszáz lánytanulója között a húsz fiú egyikeként, khm, értem férfivá. Másodjára is megszülettem, mondhatni, de kinyílt a csipád, csipkelődött volna telepi Mama, ha megéri – ő volt az első halottam. Majd következett Kolozsvár, egyetemistaként ott tanultam bele abba a sajátos káeurópai létmódba, az egynyelvű multikultiba, amivel azóta sem tudtam megbékélni. Az utána következő éveket másmilyen módon számoljuk: ha adót fizet az ember, másképpen telik az idő. Egyelőre így, túl az emberélet útjának felén, vagy hogy is van ez, az ember életútjának negyedéről mondom, amit mondani lehet. Életem első két évtizedének élményanyagából táplálkozik ez a könyv. Nem leltár, és nem is számvetés. Csupán egy félfordulat hátra, mint amikor a vállad fölött lesed a szemed sarkából, hogy van-e emberi mozgás mögötted. Ha van, akkor mehetsz tovább előre. Nem vagy egyedül.